A tesztüzemek főbb ágazatainak költség- és jövedelemhelyzete 2004-ben

Leírás

A mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzetének elemzése a szakmai közvélemény érdeklődésének homlokterében foglal helyet. Ez alapvetően összefügg azzal, hogy a mezőgazdasági vállalkozások pénzügyi helyzete, gazdálkodásuk eredményessége az általuk előállított termékek jövedelemhelyzetétől függ. Ezen túlmenően az ágazati költség- és jövedelem adatok hasznos információkat adnak a makroszintű elemzésekhez, ezáltal segítséget nyújtva a mindenkori gazdaságirányítóknak a döntés-előkészítésekben. Ugyanakkor mikroszinten is érzékelhető az igény. A termelők a mezőgazdasági termékek árainak, az előállítás költségeinek, valamint a meglévő támogatások ismeretében tudnak felelős döntést hozni gazdaságuk jövőjét illetően. Így tudnak olyan termelési szerkezetet kialakítani, amely a rendelkezésükre álló eszközök és szellemi tőke minél hatékonyabb működtetését, felhasználását teszi lehetővé. Napjainkban ezek az igények a korábbiaknál is hangsúlyosabban merülnek fel. Az EU csatlakozással ugyanis gyökeresen megváltoztak az egyes mezőgazdasági termékek jövedelemhelyzetei, valamint a piaci versenytársak nagyszámú megjelenésével komoly kihívásokkal kell szembenézniük a gazdaságoknak. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet továbbra is kiemelt feladatának tekinti az ágazati szintű költség- és jövedelemvizsgálatokhoz szükséges adatok gyűjtését, feldolgozását és minél szélesebb körben való publikálását. Jelen kiadványunkkal a korábbi évek hagyományait követve a mezőgazdasági ágazatok költség-, hozam-, ár- és jövedelemhelyzetéről adunk áttekintést. Az évente megjelenő tanulmány adatbázisát 2001 óta a magyarországi tesztüzemi rendszerhez tartozó gazdaságok adják. A tesztüzemek 2004. évi gazdálkodásáról már megjelent első – a vállalkozások egészének pénzügyi és jövedelmi helyzetét bemutató – és a jelenlegi, második kiadvány remélhetőleg hasznos segítséget nyújt a termelők, a szakemberek, a szakmai szervezetek, a döntéshozók mindennapi munkájához.

További információk

Szerzők

, , , , , , , , ,

Év

2005

Szakterület

Q14 – Mezőgazdasági pénzügyek

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar