Leírás
Az EU csatlakozásunkkal összefüggésben a mezőgazdasági ágazatok támogatási rendszere is jelentősen átalakult, ami jól érzékelhető, sőt esetenként számszerűsíthető változásokat idézett elő a termelői magatartásban. Az ismert termelésszerkezeti átalakulások mellett a korábbiaknál tetemesebb támogatási összegek következtében a termelők nem csekély hányadánál a költséghatékonyság háttérbe szorult. Erre különösen a 2008. évi költség- és jövedelemvizsgálatok világítottak rá, mivel az ágazatok egy részénél az árzuhanások következtében döntően a támogatások biztosítottak jövedelmet. Ismert az a tény is, hogy a mezőgazdasági támogatások jelenlegi mértéke és főleg formája komoly átalakítás előtt áll, a támogatások nagyságának csökkenése pedig, egyértelműen az értékesítési árak szerepének további erősödését fogja maga után vonni. A hazai termelőknek azonban sem a globális, de még a lokális piacokon sincs erős érdekérvényesítő szerepük. Jövedelemtermelésük szempontjából fontos tehát, hogy az optimális költségfelhasználás ismét előtérbe kerüljön. Az évi rendszerességgel elvégzett költség- és jövedelemszóródás számítások azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy az ágazatokon belül számottevőek a differenciák, ami azt feltételezi, hogy a termelők egy részének lehetősége van még a költségszint racionálisabb kialakítására. Ezért kiemelt kérdés a lehetséges tartalékok feltárása, de annak ismerete is, hogy az ágazatokat érintő számos szakmai kérdéskör közül, mely területen kell leginkább változtatást érvényesíteni. A költségöszszetevők és a termelési tényezők költségalakító szerepe egyaránt vizsgálandó. Jelen munka célja a termelési méret és a költségfelhasználás közötti összefüggések feltárása. Az ágazati méret szerepével az elmúlt időszakban keveset foglalkozott a szakma, a tulajdoni viszonyok átalakulását követően inkább az üzemméret nagyságával kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe és ezek is gyakorta inkább politikai megközelítésben. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az üzemméret vizsgálat térnyerésében részben szerepet játszanak az EU-hoz való csatlakozásunk következtében kötelezően alkalmazandó módszertani előírások, amelyek esetenként az egy üzem, egy ágazat elven alapultak. A hazai környezeti-földrajzi adottságok, a termesztési hagyományok és nem utolsó sorban likviditási okok miatt az üzemek döntő hányada azonban több párhuzamos, vagy egymásra épülő tevékenységet folytat. Ezért lényegi kérdés, hogy ezek önmagukban hogyan járulnak hozzá az összjövedelemhez. A gazdasági válság további kihatásai miatt számolni kell a korábbi években már tapasztalt tendencia ismételt erősödésével, miszerint az ágazatok egyre inkább önmagukért felelősek. Ezért hasznos annak ismerete, hogy az adott üzem termelési szerkezetén belül egy-egy ágazattal való foglalkozás megjelenítése milyen területi nagyság, vagy állatlétszám mellett lehet optimális. Az ágazati méret „jövedelem-alakító” szerepének feltárását empirikus vizsgálatokkal végeztük. A számításokat a tesztüzemek ágazati adatbázisára alapoztuk. Az adatok tartalmával és feldolgozásuk módszerével az AKI évente megjelenő ágazati kiadványa1 részletesen foglalkozik, ezért ezekre a kérdésekre nem kívánunk kitérni e tanulmány keretein belül. Itt csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy mind a szövegben, mind a táblázatokban a csoportok egészére az „országos átlag” kifejezést használjuk, ami a tesztüzemek által reprezentált, valamennyi gazdaság átlagát jelenti. Vizsgálatunk elsődleges célja az ágazati méret és a költség- és jövedelemviszonyok közötti kapcsolat számszerűsítése volt, ezért az elemzések során a rendelkezésünkre álló legutolsó három év átlagát használtuk. (Az egyes évek konkrét adatai az említett kiadványokban szintén megtalálhatók.) Ezt a megoldást az évek közötti, a külső környezeti, főleg a szélsőséges időjárási tényezők által 1 Béládi K. – Kertész R. (2009): A főbb mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzete a tesztüzemek adatai alapján 2008-ban, Budapest 2009. Bevezetés AKI 6 kiváltott ráfordítás-hozam hullámzások kiküszöbölése érdekében is alkalmaztuk. A 2006-2008-as évek e tekintetben igen változatosak voltak. Az átlagosnak tekintett, a kedvezőtlen, illetve a különösen jó esztendők eredményt alakító hatásai a növénytermelésen túl, időben kissé eltolódva ugyan, de a takarmányokon keresztül az állattartás eredményeire is befolyással voltak. Munkánk során kizárólag ágazati szempontok alapján gondolkodtunk, tevékenység társításokkal stb. nem foglalkoztunk. Ezért minden ágazat önállóan, a főbb sajátosságok kiemelésével kerül bemutatásra. A termelési méret elemzésénél csak az üzemek által rendelkezésünkre bocsátott információkra tudunk támaszkodni, vagyis az ágazatokat csak egységes egészként tudtuk értelmezni, függetlenül attól, hogy a gyakorlatban a termelés esetleg nem egybefüggő területen történik. Az adatbázis adta lehetőségeken belül négy szántóföldi, négy kertészeti kultúra, valamint három állattartó ágazat vonatkozásában foglaltuk össze röviden az ágazati mérettel összefüggésbe hozható ráfordítás-hozam, illetve költség-jövedelem alakulásokat. Ezek összevetése alapján tudtunk véleményt alkotni arról, hogy napjainkban mekkora termelési méret mellett gazdálkodó üzemekben sikerült leginkább megtalálni a ráfordítás-hozam viszonyok optimumát a bemutatott ágazatokban. A három ágazatcsoport értékelése után néhány olyan egyedi modellszámítás eredményét is bemutatjuk, amelyek az ágazatok teljesítményeit a kategóriánkénti átlagüzemekre vonatkoztatva tartalmazzák. E számítások lényege, hogy valamennyi ágazatra a kialakított méretkategóriák átlagai alapján meghatározásra kerültek az adott csoportot jellemző összértékek. Így végső soron olyan modellüzemek alakulnak ki, amelyek a különböző csoportok fajlagos eredményeit összesítve tartalmazzák. Mindezeket az elméleti megközelítéseket, részben az ágazatok eredményeinek komplexebb megítélése, részben pedig a különböző ágazatok összehasonlíthatósága érdekében tartjuk szükségesnek közreadni.
