Pénzügyi eszközök alkalmazása az élelmiszergazdaságban

Leírás

A pénzügyi eszközök alkalmazás az élelmiszergazdaságban c. tanulmányban a szerzők azt vizsgálták, hogy a visszatérítendő támogatások a mezőgazdaság, halászat és az élelmiszeripar mely szegmenseiben, és milyen formában segíthetnék az ágazati szereplők működését. A pénzügyi eszközök szükségességét megalapozandó gap elemzés a mezőgazdaságban a kertészeti és állattenyésztési ágazatok kis- és közepes vállalkozásai, valamint egyéni gazdaságai, az élelmiszeriparban ugyancsak a kis- és közepes vállalkozások, valamint a halászati ágazatban is a kis- és közepes vállalkozások esetében tárt fel piaci alapon nem, vagy nehezen finanszírozható vállalkozási csoportokat. Az ágazati sajátosságokat, a korábbi speciális agrárfinanszírozási eszközöket, és más, nem agrárterületen már alkalmazott visszatérítendő támogatások tapasztalatait figyelembe véve összesen három pénzügyi eszközt dolgoztunk ki a célcsoportok számára. Valamennyi szegmensben javasoljuk a kombinált eszköz bevezetését, amely a visszatérítendő és vissza nem térítendő eszköz együttes alkalmazását tenné lehetővé, illetve a mikrohitelt, amely vissza nem térítendő forrás nélkül is igénybe vehető kedvezményes kamatozású hitel. Az élelmiszeriparban az ágazati sajátosságokra való tekintettel az előbbi pénzügyi eszközök mellett szükségesnek tartjuk állami típusú tőkebefektetés alkalmazását is.

További információk

Szerzők

, , , , , , , , ,

Év

2014

Szakterület

Q14 – Mezőgazdasági pénzügyek

ISSN

2061-8204

ISBN

978 963 491 592 8

Nyelv

magyar