Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények

XVI. évfolyam 1. szám

Leírás

A búza és a kukorica tőzsdei ára jelentősen csökkent a nemzetközi határidős piacokon 2012 decemberében, majd januárban valamelyest visszakorrigált. Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint 67-68 ezer forint/tonna között ingadozott az étkezési búza termelői ára, míg a takarmánykukoricáé 60-65 ezer forint/tonna között mozgott 2012 utolsó és 2013 első hónapjában. A világ szójababpiacán csökkenésnek indultak az árak 2012. december végén, és még 2013. január elején is alacsonyak voltak. A szójaolaj exportára 4-5 százalékkal emelkedett a nagy forgalmat lebonyolító kikötőkben január közepén, ugyanebben az időszakban a világpiacon a szójadara exportára is 2-2,5 százalékkal növekedett. Az Európai Unió biodízel-termelése 7 857 ezer tonna volt 2012-ben, szemben a 2011-ben előállított 8 308 ezer tonnával. A biodízel felhasználása ugyanebben az időszakban 11 236 ezer tonnáról 10 326 ezer tonnára esett vissza. Az F.O. Licht szakértőinek véleménye szerint több tagállam a bioetanol bekeverését részesíti majd előnyben a biodízellel szemben, ezért 2013-ban az Európai Unió biodízel-előállítása várhatóan kismértékben növekszik (7 885 ezer tonnára). Ugyanakkor véleményük szerint a felhasználás 9 694 ezer tonnára csökken.

További információk

Szerzők

, , ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar