Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények

XVI. évfolyam 20. szám

Leírás

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza fronthavi jegyzése 250-255 USD/tonna között hullámzott október első felében. A kukorica legközelebbi lejáratra szóló ára – kisebb megszakításokkal – továbbra is mérséklődik: a termény kontraktusaival 175 USD/tonna alatt kereskedtek a hónap közepén. Az AKI PÁIR adatai szerint a magyarországi fizikai piacokon tonnánként 45 ezer forintért kínálták az étkezési búzát, 43 ezer forintért a takarmánybúzát és 40 ezer forintért a takarmánykukoricát 2013. október 7-13. között. Akár 1,5 millió tonna napraforgómag-termésre is számíthatunk az idén Magyarországon, a hazai feldolgozás igényeit figyelembe véve így közel 700-800 ezer tonna napraforgómagnak kell a külpiacon helyet találni. Az AKI PÁIR adatai szerint az újtermésű napraforgómagot valamivel 90 ezer forint/tonna alatt kínálták a gazdák szeptemberben és október elején. A londoni árutőzsdén a fehércukor legközelebbi határidőre szóló jegyzése 513,8 dollár/tonna volt október közepén, ami 6,7 százalékos emelkedést jelent az egy hónappal korábbi árhoz képest. A New York-i árutőzsdén a nyerscukor 2014. márciusi határidőre szóló jegyzése 11,5 százalékkal 430 dollár/tonnára, a 2014. májusi határidőre szóló jegyzése 10,3 százalékkal 424 dollár/tonnára emelkedett október közepén.

További információk

Szerzők

, ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar