Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények

XVI. évfolyam 14. szám

Leírás

Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) legfrissebb nemzetközi kitekintésében az egy hónappal korábbi előrejelzéséhez képest – jóllehet 1,9 millióval 698 millió tonnára növelte a kibocsátást – 3,5 millió tonnával lefelé korrigálta a búza globális kínálatát a 2013/2014. gazdasági évre. Az intézmény a világ 2013/2014. gazdasági évi kukoricatermését 960 millió tonnára, minden eddiginél nagyobbra jelezte. Az AKI PÁIR adatai alapján Magyarországon az étkezési búza termelői ára 43 ezer forint/tonna, a takarmánybúzáé 41 ezer forint/tonna, a takarmánykukoricáé 53 ezer forint/tonna volt július 15-21. között. A napraforgó globális terméskilátásai egyelőre kedvezőek, az Oil World legfrissebb jelentése szerint globális szinten 38,7 millió tonna napraforgótermésre lehet számítani a 2013/2014. gazdasági évben, a világ repcemagtermését ugyanakkor rekordszintűre, 63,5 millió tonnára becsülik. Az AKI PÁIR adatai alapján a magyarországi fizikai piacokon 94 ezer forint/tonna körül kereskedtek a napra – forgómaggal, míg a repcemagot 111 ezer forint/tonna átlagáron kínálták a termelők a július 15-21. közötti héten. Az Európai Bizottság júliusi előrejelzése szerint az Unióban a cukorrépa termésátlaga 2013-ban 70,14 tonna/hektár körül várható, ami kismértékű emelkedést jelentene az előző évi 69,72 tonna/hektárhoz képest, és csak alig lenne magasabb az elmúlt öt év átlagánál.

További információk

Szerzők

, ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar