Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 12. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 83,77 forint/kilogramm volt 2016 novemberében. A zsírtartalom 0,05 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,02 százalékpontos javulása és az alapár 6 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 8 százalékkal emelkedett novemberben az októberihez képest, és idén először haladta meg (+6 százalék) az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 30 százalékkal magasabb, 108,82 forint/kilogramm volt 2016 novemberében, egy hónap alatt 2 százalékkal emelkedett, az előző év novemberét pedig 26 százalékkal haladta meg. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek behozatalának értéke 5 százalékkal, a kivitel árbevétele 3 százalékkal nőtt 2016 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A behozatal értéke 50 százalékkal volt magasabb a kivitel árbevételénél. A külkereskedelmi egyenleg továbbra is negatív maradt és 15 százalékkal romlott a megfigyelt időszakban. Az Európai Bizottság előrevetítése szerint az EU-ban a tej többlettermelésének fele várhatóan exportra kerül, azonban a megtermelt tej 87 százalékát továbbra is a belpiacon fogják elfogyasztani. Négy különböző tejtermelő régiót különítenek el: az északit, a tejövet, a délnyugatit és a délkeletit. A tejöv országaihoz tartoznak a balti államok, Lengyelország, Németország, Dánia, Benelux államok, Egyesült Királyság és Írország. A tejöv adhatja a tejtermelés 2016–2026 közötti növekedésének 80 százalékát, 10,4 millió tonnát. A tejkibocsátás az északi régióban stagnálhat, míg a délnyugatiban 1,1 millió tonnával, a Magyarországot is magába foglaló délkeletiben 1,5 millió tonnával nőhet. Az EU tejövének a tehéntejtermelésből való részesedés a 2015. évi 67 százalékról 2026-ra 68 százalékra nőhet. A tejkínálat növekedésének 75 százalékát öt tagország (Németország, Írország, Egyesült Királyság, Franciaország és Hollandia) adhatja.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar