Agrárpiaci jelentések – Élőállat és hús

XX. évfolyam 12. szám

Leírás

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) júniusban megjelent rövidtávú előrevetítése szerint a világ marhahústermelése 1,284 millió tonnával 69,5 millió tonnára emelkedhet az idén a 2016. évihez képest. Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült Államokban a bika ára nem változott számottevően, 4,91 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 májusában, ami 5,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 12 százalékkal csökkent 2017 májusában az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. Argentínában a szarvasmarha ára argentin pezóban kifejezve 8 százalékkal emelkedett 2017 májusában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,71 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 májusában, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 8 százalékkal, az üsző „R3” ára 3 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. Magyarországon a fiatal bika termelői ára 782 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2017 májusában, 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 2,3 százalékkal, a vágóüszőé 27,7 százalékkal emelkedett ugyanekkor.

További információk

Szerzők

,

Év

2017

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar