Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XVI. évfolyam 12. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára rekordszintre emelkedett, 2013 novemberében 104,23 forint/ kg volt és 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A nyerstej kiviteli ára 127,85 forint/kg volt novemberben, 23 százalékkal haladta meg a belpiaci árat. A FAO novemberi előrejelzése szerint a globális tejtermelés 1,9 százalékkal 780 millió tonnára nő 2013-ban az előző évihez képest. Az Európai Unió tejkibocsátása 0,3 százalékkal, az Egyesült Államoké 0,9 százalékkal, Kínáé 6,3 százalékkal emelkedik 2013-ban. India tejtermelése a 2013/2014. gazdasági évben (április-március) 5,3 százalékkal nő, míg Új-Zélandé (június-május) 1,3 százalékkal, Ausztráliáé (július-június) 3 százalékkal csökken. A világ egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztása várhatóan 0,8 százalékkal 108,2 kilogrammra emelkedik 2013-ban az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A világ tej és tejtermék külkereskedelme (tejegyenértékben kifejezve) 2013-ban 53 millió tonna lehet, ami 0,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi mennyiségnél. Az elmúlt négy évben a növekedés üteme 7 százalék körüli volt. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek összes értékesítésének nettó árbevétele 2012-ben 213 milliárd forint volt, 5 százalékkal nőtt egy év alatt és az élelmiszer-ipari termékek 10 százalékát tette ki. A tejtermékek nettó értékesítési árbevételének 86 százalékát a belpiaci, 14 százalékát a külpiaci forgalom adta. Az exportértékesítés árbevétele 2 százalékkal csökkent, míg a belföldi értékesítésé 6 százalékkal emelkedett egy év alatt.

További információk

Szerzők

,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar