Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 9. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 68,46 forint/kilogramm volt 2016 augusztusában. A zsírtartalom 0,03 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,07 százalékpontos javulása és az alapár 2 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 4 százalékkal emelkedett augusztusban a júliusihoz képest, ugyanakkor 8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 23 százalékkal magasabb, 84,40 forint/kilogramm volt 2016 augusztusában, egy hónap alatt 5 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapját pedig 1 százalékkal haladta meg. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek kivitelének árbevétele 3 százalékkal csökkent, míg az import értéke 2 százalékkal nőtt 2016 első félévében az előző évihez viszonyítva. A behozatal értéke 20 százalékkal volt magasabb a kivitel árbevételénél. A külkereskedelmi egyenleg továbbra is negatív maradt és 30 százalékkal romlott a megfigyelt időszakban. A fölözött nyerstej külpiaci értékesítése 38 százalékkal, a teljesé 17 százalékkal, a félzsírosé 6 százalékkal csökkent. A sajt és túró exportja 19 százalékkal, importja 22 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A dobozos tej importja 33 százalékkal, az exportja 12 százalékkal csökkent 2016 első félévében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A savanyított tejtermékek beszállítása 17 százalékkal, a kivitele 26 százalékkal nőtt egy év alatt. A vaj és vajkrém importja 10 százalékkal, az exportja 8 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. A sajtgyártás melléktermékeként keletkező tejsavó importja 9 százalékkal csökkent, míg az exportja 1 százalékkal nőtt 2016 első félévében az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar