Az Eurostat adatai szerint az EU-ban 18 százalékkal több (379 ezer tonna) fokhagymát termeltek 2024-ben, mint egy évvel korábban. Az unió belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint Hollandia értékesíti. Spanyolország 1 százalékkal kevesebb (50,7 ezer tonna), míg Hollandia 4 százalékkal több (30,8 ezer tonna) fokhagymát szállított a közösség piacára 2025 első hét hónapjában összehasonlítva az előző év azonos periódusával.
Az Eurostat adatai szerint a közösség a harmadik országok vonatkozásában nettó importőr. Az EU frissfokhagyma-behozatala 2024-ben elérte a 84,6 ezer tonnát, és 23 százalékkal 70,9 ezer tonnára bővült 2025 első hét hónapjában. Kínából 30 százalékkal több (39,5 ezer tonna) fokhagyma érkezett. Egyiptomból 91 százalékkal nőtt a fokhagyma importja (18,0 ezer tonna) ugyanezen periódusban. Argentína a harmadik legjelentősebb beszállító lett, ahonnan 23 százalékkal kevesebb (10,1 ezer tonna) fokhagymát szállítottak az unióba.
Az unió frissfokhagyma-kivitele 11 százalékkal 27,3 ezer tonnára csökkent 2025 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Főbb célpiacok az Egyesült Királyság (–7 százalék, 8,6 ezer tonna) és az USA
(–4 százalék, 8,1 ezer tonna) voltak.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a fokhagyma termése 5,1–5,6 ezer tonna között alakult az elmúlt öt évben, 2024-ben 630 hektárról 5,19 ezer tonna fokhagymát takarítottak be, ez 1 százalékkal volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi.
A KSH adatai szerint Magyarország frissfokhagyma-behozatala 2024-ben 1,6 ezer tonna volt, majd 46 százalékkal 1,4 ezer tonnára nőtt 2025. január és augusztus között az előző év azonos időszakához képest. Spanyolországból (+27 százalék, 586,4 tonna), Hollandiából (+83 százalék, 429,8 tonna), Ausztriából (+89 százalék, 117,5 tonna), Németországból (+49 százalék, 112,7 tonna) több fokhagyma érkezett 2025 első 8 hónapjában, mint egy évvel korábban. Fokhagymából évente 160–680 tonna az export, ami főleg a szomszédos országokba irányul, a kivitel 43 százalékkal 65,2 tonnára esett a megfigyelt időszakban.
Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a fokhagyma szinte folyamatosan jelen volt a kínálatban az idén. A belföldi termesztésű fokhagyma az idei évben a 23. héten jelent meg 1800 forint/kilogramm áron. A fokhagyma termelői ára 31 százalékkal volt magasabb (1810 forint/kilogramm) 2025 23–42. hetében az előző év azonos időszakának átlagáránál.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 21. szám.