A 2024-es év időjárása a 2022-es évihez hasonlóan alakult csapadék és középhőmérséklet vonatkozásában, ennek következtében ismét az aszály volt a legjellemzőbb kárnem. A bejelentett káresemények száma 2024-ben 24 110 darab volt, amelynek 71,3 százaléka az aszályhoz kapcsolódott, valamint az összes károsodott terület 80,9 százaléka volt aszálykárral érintett. A Kárenyhítési Alap tárgyévi forrása 34 175 millió forint volt, ami a 2022-es és a 2023- as évi forrásnak a 2,7 és 2,6-szerese, így fedezni tudta a jogosan igényelt és kifizetett kárenyhítő juttatás 29 591 millió forintos összegét.
Az I. pillérben a tagok száma 2024-ben 4,1 százalékkal csökkent a 2023. évhez képest, 76 712 főről 73 588 főre. A kötelező tagság ezen belül hasonló arányban, 4,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami 54 762 főt jelent. Területnagyságban a csökkenés ennél kisebb arányú volt, a teljes tagság és a kötelező tagság vonatkozásában is épphogy meghaladta a 2,0 százalékot. A 2024-es évben önként csatlakozó gazdálkodók száma 5171 volt, ami a fele az előző évben önként csatlakozók számának.
A kárenyhítési rendszer vetésterülethez viszonyított lefedettsége mindhárom ágazatban magas, és az elmúlt évekhez viszonyítva számottevően nem változott. A szántóföldi kultúra penetrációja 93,3 százalék, az ültetvény penetrációja 93,7 százalék, a zöldségkultúráé pedig 93,9 százalék volt a 2024-es évben.
A 2024-ben kifizetett kárenyhítő juttatás csaknem 86 százalékát aszálykárra fizették ki, ami 25 435,8 millió forintot jelentett. Ez a kiemelkedően aszályos 2022-es évi kifizetésnek kevéssel több mint a fele (51,6 százaléka). A fennmaradó 4 160,8 millió forint összeget jégesőkárra (4,8 százalék), tavaszi fagykárra (4,5 százalék), belvízkárra (2,5 százalék), viharkárra (1,4 száza[1]lék), valamint a felhőszakadás kár (0,9 százalék) enyhítésére fordították 2024-ben. A növénykultúránkénti bontás alapján a kifizetések 81,7 százalékában a szántóföldi növények részesedtek 2024-ben. A szántóföldizöldség-ágazat a kárenyhítő juttatás 12,6 százalékából részesedett, míg az ültetvények a kifizetések 5,8 százalékát kapták a tárgyévben.
A kifizetett kárenyhítő juttatás 65,9 százaléka a kisvállalkozásokhoz került, míg a nagyvállalkozások és a középvállalatok hasonló arányban, 13,5 és 11,8 százalékban részesedtek a kifizetésekből. A mikrovállalkozások a kifizetések 8,8 százalékát kapták.
Az aszálykárra kifizetett kárenyhítő juttatások járásonkénti alakulása 2024-ben

Forrás: MÁK-adatok alapján készült az AKI Pénzügykutatási Osztályán
További információk e témában A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működésének értékelése 2024 című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.