Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 11. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 77,64 forint/kilogramm volt 2016 októberében. A zsírtartalom 0,1 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,13 százalékpontos javulása és az alapár 5 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 7 százalékkal emelkedett októberben a szeptemberihez képest, ugyanakkor megegyezett az előző év azonos hónapjának átlagárával. A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 38 százalékkal magasabb, 107,04 forint/kilogramm volt 2016 októberében, egy hónap alatt 17 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapját pedig 24 százalékkal haladta meg. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) októberi előrevetítése szerint a világ tejtermelése 1,1 százalékkal, 817 millió tonnára emelkedhet 2016-ban az egy évvel korábbihoz képest. A globális tejtermékkereskedelem 2016-ban 0,4 százalékkal, 72,3 millió tonnára bővülhet a 2015. évihez viszonyítva. A 2009 és 2014 közötti időszakban a világkereskedelem átlagosan 6 százalékkal nőtt, majd 2015-ben az oroszországi importtilalom és Kína importjának esése miatt stagnált. A sovány tejpor globális kereskedelme 2016-ban 1,7 százalékkal, 2177 ezer tonnára csökkenhet. A teljes tejpor globális kereskedelme 2016-ban 1,7 százalékkal, 2518 ezer tonnára csökkenhet. A kereskedelem már második éve lanyhul. A vaj világkereskedelme 2016-ban 5,8 százalékkal, 1006 ezer tonnára nőhet. A kereskedelem a 2015. évi esést követően állhat helyre. Az EU-ban a termelés növekedése, a globális kereslet élénkülése és az euró dollárral szembeni gyengülése miatt várhatóan emelkedik a vaj külpiaci értékesítése. A sajt globális kereskedelme 2016-ban 4,1 százalékkal, 2477 ezer tonnára nőhet, amire az elmúlt öt évben nem volt példa. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek (jégkrém nélkül) összes értékesítésének nettó árbevétele 225 milliárd forint volt 2015-ben, 8 százalékkal csökkent egy év alatt, és az élelmiszeripari termékek értékének 0,9 százalékát tette ki. A tejtermékek nettó értékesítési árbevételének 82 százalékát a belpiaci, 18 százalékát a külpiaci forgalom adta. A belpiaci értékesítés árbevétele 9 százalékkal, az export 5 százalékkal csökkent egy év alatt.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar