Agrárpiaci jelentések – Élőállat és hús

XXI. évfolyam 23. szám

Leírás

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) novemberben megjelent rövid távú előrevetítése szerint a világ sertéshústermelése 1,6 százalékkal 120,6 millió tonnára emelkedhet az idén a 2017. évihez képest. Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült Államokban a sertés ára 1,44 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2018 októberében, ez több mint 8 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Brazíliában a sertés ára (5,51 brazil reál/kilogramm hasított hideg súly) 6 százalékkal volt alacsonyabb 2018 októberében, mint az előző esztendő azonos hónapjában. Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,38 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2018 októberében, 9 százalékkal csökkent egy év alatt. Magyarországon a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 448 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2018 októberében, ami 5 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest.

További információk

Szerzők

,

Év

2018

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar