Agrárpiaci jelentések – Élőállat és hús

XX. évfolyam 7. szám

Leírás

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) áprilisban megjelent rövid távú projekciója szerint a világ sertéshústermelése 874 ezer tonnával, 110,7 millió tonnára emelkedhet az idén a 2016. évihez képest. Az USA-ban a sertés ára 1,54 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 márciusában, ez 8 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Brazíliában a sertés ára 32 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik hónapjában (6,42 brazil reál/kilogramm hasított hideg súly), mint az előző esztendő azonos hónapjában. Az Európai Bizottság márciusban megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU sertéshústermelése várhatóan 23,23 millió tonna körül alakul 2017-ben, nem változik számottevően az előző évihez képest. Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,57 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 márciusában, 23 százalékkal emelkedett egy év alatt. Magyarországon a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 486 forint/kilogramm hasított súly volt 2017 márciusában, 27 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest.

További információk

Szerzők

,

Év

2017

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar