A magyar agrártermelés piaci lehetőségeit veszélyeztető versenytársak várható magatartása

Kategória: Cikkszám: AI-2007-02

Leírás

Kutatásunk eredménye részben köztudott, esetenként azonban meglepő eredményt hozott abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált országok milyen mértékben és mely élelmiszergazdasági termékekben támasztanak versenyt célpiacainkon. Nem meglepő az a kutatási megállapításunk, hogy legfőbb versenytársaink főként az agrár külpiacon az Európai Unió régi tagjai (EU-15) közül kerültek ki. A pozíciós számításaink szerint a 8 legjelentősebb versenytársunknak Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Németország,Hollandia, Belgium és Ausztria bizonyult. Ebben a felsorolásban már kevésbé tekinthető közismert ténynek az, hogy az elsők között szerepel Németország, amely nemcsak legnagyobb elhelyezési piacunk e termékkörben, hanem egyik legfőbb versenytársunk is. Szintén nem tartozik az evidens tények közé, hogy az a Lengyelország, amely az ezredforduló idején még nettó agrárimportőr volt, az elmúlt 5 év folyamán – hazánknál sokkal hatékonyabban kihasználva a közös piac nyújtotta lehetőségeket – a második legfőbb konkurensünkké nőtte ki magát. Ugyancsak fontos versenytársaink Dánia, Portugália és Görögország. A felsorolt országok együttesen mintegy 60%-át teszik ki a versenyben érintett magyar agrárexportnak. Ez mutatja, hogy igazodási pontként ezen országok élelmiszergazdasági termelésének, termékszerkezetének, minőségének, csomagolásának, logisztikájának, marketingjének és piaci szervezetének színvonalát kellene elérnünk ahhoz, hogy a versenyben megálljuk a helyünket. Ami az árversenyt illeti, ugyancsak tapasztalható ezen országok részéről versenyelőny, amely azonban az esetek jelentős részében (különösen a hús- és baromfi ipari alapanyag esetében) abból adódik, hogy a nagyobb termelési volumen mellett több olyan melléktermék keletkezik, amely feldolgozott termék gyártásához felhasználható…

További információk

Szerzők

, , , , , , , , , ,

Év

2007

Szakterület

Q – Agrárgazdaságtan és természeti erőforrások gazdaságtana – Környezet-gazdaságtan és ökológiai gazdaságtan

ISBN

978 963 491 502 7

Nyelv

magyar