Találkozó Ljubljanában a BIOEASTsUP projekt keretében

Május 12-13-án, a szlovén Agrárminisztérium szervezésében Ljubljanában került sor a BIOEAST-kezdeményezés keretében működő hét tematikus munkacsoport ülésére (agroökológia, élelmiszerrendszerek, erdészet, megújuló energia, lebomló alapanyagok, oktatás, édesvíz). A plenáris ülés első…

Elkészültek a BIOEAST tematikus tanulmányok

Hét tematikus tanulmány készült el a BIOEASTsUP projekt finanszírozásában, melyek a tematikus munkacsoportok által azonosított hiányterületek feltárásával foglalkoznak, meghatározó inputot adva ezzel a készülő BIOEAST SRIA (stratégiai kutatási és innovációs…

Hetente frissülő fogyasztói árak az AKI honlapján

Az élelmiszerárak jelentős emelkedése miatt fontosnak tartottuk a Piaci Árinformációs Rendszerben gyűjtött fogyasztói árak megjelenítésének fejlesztését. Az új ábránkon megtekinthető mintegy 70 élelmiszertermék árának alakulása a hazai üzletláncokban, termékcsoporttól függően…

Közeleg a hetedik PREGA konferencia és kiállítás

Az Agrárközgazdasági Intézetben lezajlott előzetes, a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a tavaly nyáron nyílt, a mezőgazdaság digitális átállását szolgáló…

Módszertani változások a fogyasztói árak gyűjtésében

A Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) fontos részét képezi az élelmiszertermékek fogyasztói árainak gyűjtése, amelyben módszertani változások történtek. Az adatgyűjtést kiterjesztettük 10 üzletláncra, néhány termék esetében (pl. tej, finomliszt, napraforgó-étolaj) megkülönböztettük…