Betekintő
Az adatgyűjtés szerint 2024-ben Magyarországon összesen 1598 hektáron folyt dísznövénytermesztés. Ebből 1513 hektár szabadföldi terület volt, míg fedett termesztésre összesen 85 hektárt használtak. A fedett területek közül 70 hektár fűthető, míg 15 hektár fűtetlen volt. A termesztésre használt területek túlnyomó többségén, vagyis 93 százalékán faiskolai tevékenység zajlott. A fennmaradó rész vágott virág és vágott zöld termesztésére (2,5 százalék), valamint cserepes, balkonra szánt és hagymás növények előállítására (4,4 százalék) szolgált. A díszkertészetek tevékenységi struktúrája is sokszínű képet mutatott: a gazdaságok 16,7 százaléka kizárólag vágott virágokkal, míg 17,5 százaléka csupán cserepes, balkonra ültethető vagy hagymás növényekkel foglalkozott. A szektorban összesen 2202 fő dolgozott, közülük 1262 fő teljes munkaidőben, 225 fő pedig részmunkaidőben végezett dísznövénytermesztéssel kapcsolatos feladatokat. A dísznövényágazat nettó árbevétele 2024-ben összesen 20,1 milliárd forintot tett ki. Ennek legnagyobb részét, 11,4 milliárd forintot a faiskolai növények értékesítése adta. A cserepes, kiültetésre szánt balkon- és hagymás dísznövények 6,6 milliárd forint árbevételt hoztak, míg a vágott virágok és zöldek 2,1 milliárd forinttal járultak hozzá az ágazat nettó árbevételéhez.
A hazai dísznövényexport 2024-ben döntően az EU-tagországokba irányult, az élen Romániával, amely értékben és mennyiségben is a legnagyobb piac volt. Az öt fő célország – Románia, Szlovákia, Németország, Szlovénia és Csehország – a kivitel 97,6 százalékát tette ki.
According to the data collection, a total of 1,598 hectares were under ornamental crops in Hungary in 2024. Of these, 1,513 hectares were in the open field, while a total of 85 hectares were used for indoor cultivation. Of the indoor areas, 70 hectares were heated, and 15 hectares were unheated. The majority of the area under cultivation, 93 per cent, was under nursery activity. The remainder was used to produce cut flowers and cut greens (2.5 per cent) and to produce potted plants, balcony plants and bulbs (4.4 per cent). The activity structure of the ornamental horticulture holdings was also diverse, with 16.7 per cent of holdings producing only cut flowers and 17.5 per cent producing only potted plants, balcony plants and bulbs. A total of 2,202 people were employed in the sector, of whom 1,262 worked full-time and 225 part-time in ornamental horticulture. The net turnover of the ornamental plants sector in 2024 totalled
HUF 20.1 billion. The largest share of this, HUF 11.4 billion, was accounted for by nursery sales. Potted ornamental plants for planting on balusters and bulbs generated HUF 6.6 billion, while cut flowers and greens contributed HUF 2.1 billion to the sector’s net turnover.
Domestic ornamental plant exports in 2024 were mainly destined for EU member states, led by Romania, which was the largest market in both value and volume. The five main destinations – Romania, Slovakia, Germany, Slovenia and the Czech Republic – accounted for 97.6 per cent of exports.