Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XVII. évfolyam 23. szám

Leírás

A Budapesti Nagybani Piacon a belpiaci padlizsán 400 forint/kg, a kígyóuborka 355 forint/kg leggyakoribb termelői áron még jelen volt a kínálatban a 48. héten. Az egy évvel korábbinál szűkebb volt a hazai termesztésű paprikatípusok választéka a 48. héten, termelői áruk azonban átlagosan 14 százalékkal haladta meg a tavalyit. Az olaszországi Alexander/Bosc kobak fajta mellett már a Belgiumból származó is megjelent a reprezentatív nagybani piacon (340 forint/kg). Az AKI Statisztikai Osztálya által vizsgált gazdaságokban az elmúlt évinél 14 százalékkal kevesebb, 397 ezer tonna burgonyát takarítottak be az idén. Magyarországon a fejes káposzta termőterülete 2,5 ezer hektár körül alakult az előző években, a betakarított mennyiség 2004-től folyamatosan csökkent. Becslések szerint a világ bortermelése (must és szőlőlé nélkül) 2013-ban 276,5 és 285,4 millió hektoliter (átlagban 281 millió hektoliter) között alakul. Az EU 2013. évi bortermelése (szőlőlé és must nélkül) 163,9 millió hektoliter körül várható, ez 16 millió hektoliterrel, vagyis 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar