Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XXIII. évfolyam 23. szám

Leírás

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a belpiaci káposztafélék közül a vizsgált héten a fejes káposzta (120 forint/kilogramm) és a kelkáposzta (200 forint/kilogramm) leggyakoribb ára 27, illetve 18 százalékkal csökkent a 2018 azonos hetihez képest, miközben a vöröskáposzta, a karfiol és a kínai kel ára 5-10 százalékkal emelkedett. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint Magyarországon 7,7 ezer hektárról 26,3 tonna/hektáros hozammal 203,6 ezer tonna burgonyát takarítottak be 2019-ben. A szabadföldi burgonya termelői ára a 2019. júliustól november közepéig tartó időszakban 12 százalékkal magasabb (168 forint/kilogramm) volt, mint az előző év hasonló periódusában. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) becslése szerint a világ bortermelése (szőlőlé és szőlőmust nélkül) 262,8 millió hektoliter körül alakulhat 2019-ben, ami 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az Európai Unió bortermelése a kedvezőtlen időjárás miatt 156 millió hektoliterre tehető 2019-ben, 15 százalékkal maradna el a 2018. évitől.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2019

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar