Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XXII. évfolyam 7. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 97,06 forint/kilogramm volt 2019 júniusában. A fehérjetartalom 0,08 százalékpontos és a zsírtartalom 0,09 százalékpontos romlása, valamint az alapár stagnálása mellett a nyerstej átlagára 1 százalékkal csökkent 2019 júniusában a 2019. májusihoz képest, ugyanakkor 7 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej kiviteli ára 93,84 forint/kilogramm volt 2019 júniusában, az előző havihoz képest 4 százalékkal emelkedett, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2 százalékkal csökkent. A kiviteli ár 3 százalékkal maradt el a termelői átlagártól. Az Európai Bizottság júliusi előrevetítése szerint az EU tejtermelése 0,8 százalékkal 167,9 millió tonnára, tejfelvásárlása 0,9 százalékkal 158,9 millió tonnára nőhet 2019-ben az előző évihez képest. A tejhozam 1,2 százalékkal 7325 kilogramm/tehénre javulhat, míg a tejhasznú tehenek száma 0,3 százalékkal 22,6 millió egyedre csökkenhet a vizsgált időszakban. A közösség sajttermelése 0,9 százalékkal 10 363 ezer tonnára, vajtermelése 1,6 százalékkal 2433 ezer tonnára, soványtejpor-termelése 2,9 százalékkal 1545 ezer tonnára emelkedhet, míg a friss tejtermékek termelése 0,2 százalékkal 45 895 ezer tonnára, a teljes tejpor termelése 5 százalékkal 698 ezer tonnára csökkenhet 2019-ben a 2018. évihez viszonyítva. A friss tejtermék termékkategórián belül a folyadéktej termelése 0,7 százalékkal mérséklődhet, míg a tejszíné és a savanyított tejtermékeké egyaránt 0,5 százalékkal, az egyéb friss tejtermékeké 1,5 százalékkal emelkedhet a vizsgált időszakban.

További információk

Szerzők

,

Év

2019

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar