Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XXIII. évfolyam 3. szám

Leírás

A Budapesti Nagybani Piacon a 6. héten a belpiaci vöröskáposztát 230 forint/kilogramm leggyakoribb áron kínálták, a kelkáposztát kilogrammonként 285 forintért. A fontosabb hazai almafajták ára jelentősen alatta maradt az egy évvel korábbinak: az Idared 160, a Jonagold és a Jonagored egyaránt 173 forint/kilogramm áron került a felhozatalba. A Budapesti Nagybani Piacon a 2018-ban betakarított körte termelői ára 3 százalékkal 333 forint/kilogrammra csökkent 2018 29–52. hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A megfigyelt vidéki nagybani és fogyasztói piacokon, valamint a budapesti fogyasztói piacokon alacsonyabb volt a körte ára az év első hat hetében, mint az előző év azonos periódusában. A Budapesti Nagybani Piacon a körtét 6 százalékkal magasabb, 335 forint/kilogramm áron kínálták ugyanekkor. Megjegyezzük, hogy a kínálatban idén és tavaly is folyamatosan jelen lévő Packham’s Triumph fajta termelői ára 4 százalékkal 297 forint/kilogrammra csökkent. Az idei év első heteiben nagyobb fajtaválaszték volt jellemző a Budapesti Nagybani Piacon, mivel a Bosc kobak/Alexander fajta is folyamatosan kapható volt, ezzel szemben 2018-ban csak az első két hétben színesítette a választékot. Ezek mellett 2019 első heteiben Vilmos fajtát is értékesítettek, 345 forint/kilogramm átlagáron, szemben a múlt évvel, amikor nem szerepelt a kínálatban. A KSH adatai szerint Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt 2018. január–november között, mennyiségben mintegy 88 százalékkal, értékben pedig csaknem 44 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2019

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar