Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XXI. évfolyam 12. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 97,61 forint/kilogramm volt 2018 novemberében. A fehérje-, illetve a zsírtartalom egyaránt 0,01 százalékpontos javulása és az alapár 2 százalékos növekedése mellett a nyerstej átlagára 2 százalékkal emelkedett 2018 novemberében a 2018. októberihez képest, ugyanakkor 3 százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjának átlagárától. A nyerstej kiviteli ára 112,82 forint/kilogramm volt 2018 novemberében, az előző havihoz képest 2 százalékkal csökkent, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 16 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek kivitelének árbevétele 2 százalékkal, az import értéke 6 százalékkal nőtt 2018 első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A behozatal értéke 18 százalékkal volt magasabb a kivitel árbevételénél. A külkereskedelmi egyenleg továbbra is negatív maradt és 38 százalékkal romlott a megfigyelt időszakban. A KSH adatai szerint Magyarországon a tej és tejtermékek (jégkrém nélkül) összes értékesítésének nettó árbevétele 269 milliárd forint volt 2017-ben, 20 százalékkal nőtt egy év alatt, és az élelmiszeripari termékek értékének 10 százalékát tette ki. A tejtermékek nettó értékesítési árbevételének 77 százalékát a belpiaci, 23 százalékát a külpiaci forgalom adta. A belpiaci értékesítés árbevétele 15 százalékkal, az exporté 67 százalékkal emelkedett egy év alatt.

További információk

Szerzők

,

Év

2018

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar