Tovább emelkedett a vágómarha ára

Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júliusi időszakban a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve csaknem 34 százalékkal növekedett a 2024. január–júliusi mennyiséghez képest. Az összes vágás több mint felét…

FAO-delegáció látogatása az AKI-ban

A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet) többnapos, nemzetközi rendezvénysorozatot szervezett Magyarországon, amelynek keretében a nyitónapon az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kollégája, Óvári Csilla volt az egyik kiemelt előadó. Az együttműködés folytatásaként…

Drágább lett a fejes káposzta

A KSH adatai szerint Magyarországon fejes káposztából 7 százalékkal kevesebb (32,7 ezer tonna) termett 2024-ben, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Magyarország fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt…

Az unióban és hazánkban is drágult a baromfi

Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 348,6 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2025 első fél évében, 4,5 százalékkal kevesebbet, mint 2024. január–június között; ezen belül a vágócsirke 278,4…