Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI), az Agrárminisztérium (AM) és a Magyar Bankszövetség (Bankszövetség) 2024. április 4-én nyolcadik alkalommal tartotta meg Támogatások és finanszírozási folyamatok az élelmiszer-gazdaságban című rendezvényét. A szakmai találkozón az agrárfinanszírozásban meghatározó bankok, garanciavállalók, lízingcégek és egyéb pénzügyi szervezetek képviselői, valamint az AM, a Bankszövetség és az AKI illetékesei vettek részt. A rendezvény célja a 2023. évi pénzügyi folyamatok értékelése, az új KAP felhívások részleteinek ismertetése, valamint a 2024. évi várakozások megvitatása volt. A workshop aktív szereplői személyesen is találkozhattak, az érdeklődők online formában követhették az eszmecserét.
Dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatójának köszöntő szavai után dr. Lámfalusi Ibolya, az AKI Fenntarthatósági Igazgatóságának helyettes vezetője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar 2023. évi gazdasági-pénzügyi folyamatairól tartott előadást. Azt követően dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár tájékoztatott a 2024-ben megjelenő agrár- és vidékfejlesztési pályázatok legfontosabb tudnivalóiról.
A program második felében Fórián Zoltán (Erste Bank), Hollósi Dávid (MBH Bank), Leskó Tamás (AVHGA), Szabó István (OTP Bank) és Demeter Zoltán (K&H Bank) felkért hozzászólók kerekasztal-beszélgetésen fejtették ki véleményüket, gyakorlati tapasztalataikat a 2023. évi agrárfinanszírozási folyamatokkal és a 2024. évi várakozásokkal kapcsolatban. A rendezvényen résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2023. év finanszírozási szempontból kedvezőtlennek bizonyult. Az élelmiszer-gazdaság hitelállománya csak mérsékelten emelkedett, amelyben a magas kamatok miatt a kedvezményes hitelek játszották a főszerepet, illetve felértékelődött a garanciavállalás szerepe. Habár 2024-ben a kamatok további csökkenése várható, idén finanszírozási szempontból „csendes” évre számítanak, nagyobb hitelezési aktivitást 2025-re várnak. A zöldhitelezésre valamennyi pénzintézet tudatosan készül, ugyanakkor az agrárügyfelek fogadókészsége változó.
A workshop jelentősége, hogy lehetőséget teremt az agrárirányítás és a pénzügyi szervezetek képviselői közötti közvetlen kommunikációra, illetve a szakpolitikai és a finanszírozói szempontok ütköztetésére, megvitatására. A workshop a tervek szerint 2025-ben is megrendezésre kerül.