Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XVII. évfolyam 7. szám

Leírás

A 15-16. héten számos belföldi termesztésű primőr zöldség- és gyümölcsfaj jelent meg a kínálatban. A fehér fejes káposzta 355 forint/kg körüli piacra lépési ára megegyezett a tavalyival. Tárolási fejes káposztát is értékesítettek még 75 forint/kg leggyakoribb áron, ami 50 százalékkal haladta meg az előző év ugyanezen hetében jellemző átlagárat. A 6-9 cm és a 9-14 cm mérettartományba tartozó berakó/fürtös uborkát is a megfigyelt hetekben lehetett először kapni az idén a Budapesti Nagybani Piacon. Az előbbit 650-700 forint/kg között, az utóbbit 500 forint/kg áron kezdték árusítani. A hazai szamóca a 16. héten 1600 forintos kilogrammonkénti termelői áron jelent meg a Budapesti Nagybani Piac kínálatában. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi tárolási zöldségfélék, valamint a burgonya termelői ára – az előző évi gyenge termés miatt – általában emelkedett 2013 első negyedévében az elmúlt év azonos időszakához képest. A burgonya termelői ára több mint 70 százalékkal nőtt. A bőségesebb 2012. évi termésnek köszönhetően az alma termelői ára 3-10 százalékkal volt alacsonyabb, a belföldi körtéé ugyanakkor 13-32 százalékkal volt magasabb 2013 első negyedévében, mint egy esztendővel korábban. Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint az EU-27 2012. évi bortermelése 141 millió hektoliter volt, 9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Franciaországban 19 százalékkal, Olaszországban 8 százalékkal és Spanyolországban 5,6 százalékkal csökkent a termelés, míg Görögországban 15 százalékkal, Portugáliában 4 százalékkal bővült a 2011. évihez viszonyítva. Jelentős csökkenés volt Magyarországon (-24 százalék) és Ausztriában (-24 százalék), míg Romániában 3,6 százalékkal és Németországban 2,5 százalékkal kevesebb bort állítottak elő.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar