Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XXI. évfolyam 10. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 93,18 forint/kilogramm volt 2018 szeptemberében. A fehérjetartalom és a zsírtartalom egyaránt 0,09 százalékpontos javulása és az alapár stagnálása mellett a nyerstej átlagára 2 százalékkal emelkedett 2018 szeptemberében a 2018. augusztusihoz képest, ugyanakkor 3 százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjának átlagárától. A nyerstej felvásárlása az előző havi mennyiségnél 3 százalékkal, a 2017. szeptemberinél 2 százalékkal kevesebb volt. A nyerstej kiviteli ára 112,35 forint/kilogramm volt 2018 szeptemberében, az előző havihoz képest 8 százalékkal emelkedett, míg az egy évvel korábbitól 2 százalékkal maradt el. A kiviteli ár 21 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. Az Európai Bizottság októberi előrevetítése szerint 2018 első hét hónapjában a közösség tejfelvásárlása 2 százalékkal nőtt, az év hátralévő időszakában 0,3 százalékkal mérséklődhet, így éves szinten 0,8 százalékos emelkedés várható. Az EU sajttermelése 2 százalékkal nőhet, míg a teljes tejporé 6 százalékkal csökkenhet az idén az előző évihez képest. A sovány tejpor termelése 2018-ban várhatóan csak enyhén haladhatja meg az előző évi szintet, mivel a fehérjéből gyártott más termékek (csecsemőtápszer, zsíros tejpor) erőteljesebb exportpotenciállal rendelkeznek. Az EU vajtermelése a nyerstej 1 százalékkal alacsonyabb zsírtartalma miatt stagnálhat.

További információk

Szerzők

,

Év

2018

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar