Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 10. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 72,28 forint/kilogramm volt 2016 szeptemberében. A zsírtartalom 0,06 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,05 százalékpontos javulása és az alapár 4 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 6 százalékkal emelkedett szeptemberben az augusztusihoz képest, ugyanakkor 5 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 26 százalékkal magasabb, 91,11 forint/kilogramm volt 2016 szeptemberében, egy hónap alatt 8 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapját pedig 9 százalékkal haladta meg. Az Európai Bizottság októberi előrevetítése szerint az EU tejfelvásárlása 2016 első félévében 3 százalékkal nőtt, míg a második félévben várhatóan 2 százalékkal csökken, így éves szinten 0,6 százalékkal haladhatja meg a 2015. évit. A tejfelvásárlás növekedésének legnagyobb részét Hollandia, Írország, Olaszország, Németország, Lengyelország és Dánia adhatja. Az EU tejfelvásárlása 2017 első hónapjaiban még elmaradhat az egy évvel korábbitól, de ezt követően az árak növekedésével együtt már meghaladhatja azt. Az elemzők ennek megfelelően jövőre a tejfelvásárlás 0,5 százalékos növekedését vetítik előre az ideihez viszonyítva. A KSH adatai szerint Magyarország szarvasmarha-állománya 2 százalékkal, 832 ezer egyedre, a tehenek száma 3 százalékkal, 377 ezer egyedre nőtt, míg az előhasi üszőké 38 ezer egyeden stagnált 2016. június 1-jén az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tehenek 57 százalékát a tejhasznú (214 ezer egyed), 34 százalékát a húshasznú (130 ezer egyed), 9 százalékát a kettős hasznosítású (33 ezer egyed) fajták adták. A húshasznú tehenek száma egy év alatt 13 százalékkal, a tejhasznúaké 1 százalékkal nőtt, míg a kettős hasznosításúaké 17,5 százalékkal csökkent. A tejhasznú tehénállomány 83 százalékát gazdasági szervezetek (177 ezer egyed), 17 százalékát az egyéni gazdaságok (37 ezer egyed) tartották. A gazdasági szervezetek tejhasznú tehénállománya egy év alatt 1 százalékkal (1000 egyeddel) csökkent, míg az egyéni gazdaságoké 9 százalékkal (3000 egyeddel) nőtt.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar