Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 7. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 65,98 forint/kilogramm volt 2016 júniusában. A zsírtartalom 0,07 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,05 százalékpontos romlása és az alapár 1 százalékos mérséklődése miatt a nyerstej átlagára 3 százalékkal volt alacsonyabb júniusban a májusinál. A nyerstej átlagára 13 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 4 százalékkal alacsonyabb, 63,4 forint/kilogramm volt 2016 júniusában, egy hónap alatt 13 százalékkal emelkedett, míg az előző év azonos hónapjától 11 százalékkal maradt el. Az Európai Unióban a tejtermelés 1,3 százalékkal, 165,7 millió tonnára, a tejfelvásárlás 1,4 százalékkal, 153,8 millió tonnára nőhet 2016-ban az előző évihez képest. A tejfelvásárlás bővülése az év első négy hónapjában 5,5 százalék volt, a növekedés ezt követően lelassult, és a tejfelvásárlás az év második felében már elmaradhat az egy évvel korábbitól. A 2016 első negyedévi növekedéshez az is hozzájárult, hogy alacsony volt az előző évi bázis. Néhány tagország ugyanis a tejkvóta 2015. április 1-jéi kivezetését megelőzően csökkentette a tejfelvásárlását annak érdekében, hogy minimalizálja a tejkvóta túllépése után fizetendő büntetőilleték mértékét. Az EU-ban a nyerstej árának év eleje óta megfigyelhető csökkenése és ezzel egyidőben a takarmányárak, különösen a szójadara árának növekedése miatt tovább mérséklődött a tejtermelők árbevétele. A tejtermelők néhány hó- napig még kitartottak a hitelek törlesztése miatt, azonban az elmúlt hónapokban már elkezdték levágni a teheneik egy részét. Az Eurostat adatai szerint a tehenek vágása az Európai Unióban 6 százalékkal, az EU-15-ben 5 százalékkal, míg az EU-13-ban 13 százalékkal nőtt az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A legtöbb tehenet (86 százalék) a régi tagországokban küldték a vágóhídra. Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon az év első öt hónapjában 1 százalékkal több tehenet vágtak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Hazánkban a tejfelvásárlás az év első öt hónapjában 2 százalékkal bővült a KSH adatai szerint.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar