Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XVII. évfolyam 12. szám

Leírás

Hazai sárgadinnyéből már a zöld húsú is megjelent a piacon, a korábbi évekhez hasonlóan magasabb termelői ár jellemezte, mint a sárga húsút. A 26. héten 235, illetve 310 forint/kg leggyakoribb áron értékesítették a két típust. A belpiaci karfiol felhozatala ingadozó, a 26. héten bőséges volt a kínálat, ennek eredményeként a megfigyelt két hét alatt közel 60 százalékkal, 100 forint/kg-ra csökkent a termelői ára. Újdonság a belpiaci gyümölcsfélék kínálatában a kajszi, a nektarin, az őszibarack, a málna, a köszméte/egres és a piros ribiszke. Termelői áruk jelentős mértékben meghaladta a tavalyi év 26. hetében mértet, azonban figyelembe kell venni, hogy az elmúlt évhez viszonyítva mintegy tíznapos késéssel kerültek piacra az említett gyümölcsfajok. Magyarországon becslések szerint a cseresznye idei termése jobbnak ígérkezik a tavalyi rendkívül gyenge terméshez képest. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi korai cseresznye az elmúlt évhez képest két héttel később lépett piacra. A belföldi cseresznyét az árösszehasonlítás időszakában (21-26. hét) a tavalyinál átlagosan 27 százalékkal alacsonyabb (468 forint/kg) áron kínálták. Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint Argentína borszőlőtermése 2013-ban 2,66 millió tonna lesz, azaz 18 százalékkal nő az előző évihez képest. Előrejelzések alapján Argentína borfogyasztása 2013-ban nem változik, ugyanis az infláció növekedése miatt a kiskereskedelemben jelentősen drágultak a borok. Az egy főre jutó éves borfogyasztás 25-28 liter között alakul. A bor kivitele 2013-ban várhatóan tíz százalékkal 401 millió literre nő az előző évihez képest. Argentína borimportja a 2011. évi 8 millió literről 725 ezer literre esett vissza 2012-re. A csökkenés okai az elegendő belföldi kínálat, valamint a szigorú importszabályozás voltak.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2013

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar