Agrárpiaci jelentések – Zöldség, gyümölcs és bor

XVIII. évfolyam 22. szám

Leírás

Az alacsony felhozatal hatására a belföldi karfiol leggyakoribb termelői ára kilogrammonként 255 forintra emelkedett a Budapesti Nagybani Piacon, ami 183 százalékkal meghaladta az elmúlt év 46. hetében jellemzőt. A törökországi (340 forint/kg) mellett megjelent a kínálatban a Spanyolországból származó citrom (370 forint/kg) is, mindkettő ára 13 százalékkal volt magasabb a 46. héten a tavalyi év ugyanezen hetében mértnél. A Budapesti Nagybani Piacon a belpiaci dió termelői ára 9 százalékkal volt magasabb (2683 forint/kg) 2014 1-46. hetében, mint egy évvel korábban. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) becslése alapján a világ bortermelése 271 millió hektoliter körül alakulhat 2014-ben, 6 százalékkal csökken a 2013. évi mennyiséghez képest. Az AKI PÁIR adatai alapján a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége 8 százalékkal emelkedett, feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal mérséklődött 2014. január-október között az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

További információk

Szerzők

, , , ,

Év

2014

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar