Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények

XVIII. évfolyam 5. szám

Leírás

Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény, a FED által 2015. március 18-án kiadott közlemény hatására a dollár (USD) – a március közepi 12 éves csúcsot követően – gyengült, ami felszabadította a nyomás alól a terménypiacokat. A FED ugyanis arról adott tájékoztatást, hogy az USA-ban a korábban előre jelzettnél visszafogottabb kamatemelés várható az idén és jövőre. Jóllehet, az Európai Bizottság márciusi rövid távú kitekintésében a tavalyi rekordnál 5 százalékkal kevesebb, 143 millió tonna búza betakarítását vetítette előre az EU-ban a 2015/2016. évi szezonra, az igen korai projekció az élénk búzaexport áremelő hatását nem befolyásolta, így a termény fronthavi jegyzése 197 euró/tonnára erősödött a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 2015. március 20-ig. A brazil reál gyengülése ösztönözte a dél-amerikai, újtermésű kukorica és szójabab kivitelét március harmadik hetében, miközben az erős dollár akadályozta az USA exportját. A napraforgómag hazai tőzsdei jegyzése – az ukrajnai trendhez igazodva – 112 ezer forint/tonnán stagnált a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában március második és harmadik hetében. Az európai gazdálkodókat és mezőgazdasági vállalatokat tömörítő Copa Cogeca és az Európai Bizottság egyaránt az EU repcemagtermelésének csökkenésére számít az idén. A világ bioetanol-termelése 91,3 millió m³ volt 2014-ben, 3 százalékkal több, mint 2013-ban. A szakértők a 2015- ben várható globális bioetanol-előállítást 91,9 millió m³-re teszik, ami csupán 0,7 százalékkal haladná meg a 2014. évi mennyiséget.

További információk

Szerzők

, , ,

Év

2015

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar