Idén 17. alkalommal rendezték meg a PontyShow elnevezésű szakkiállítást, mely az egyik legjelentősebb rendezvénye a hazai horgászati szektornak.
A kiállítás hagyományosan a HUNGEXPO területén várta látogatóit 3 teljes napon át (november 7–8–9). A rendezvényen több mint 180 szervezet vett részt kiállítóként. Az alapvető horgászati felszerelések mellett az iparág köré csoportosuló egyéb termékek is megtekinthetők voltak a kiállításon, úgymint ruházat, csónakok, halradar-technológiák, járművek stb. A nagyobb hazai természetes horgászvizek képviselői (pl. Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Tisza-tavi Kirendeltsége, MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltsége) mellett számos magán horgászhely is bemutatta infrastruktúráját.
A különböző horgászmódszerekhez teljes körű felszerelést biztosító és a legújabb technológiai újdonságaikat bemutató kiállítók mellett a MOHOSZ is kitelepült a rendezvényre, és standjukon a szabályozási háttér megismerésén át, a gyerekek számára biztosított játékos és színes ismertető anyagokon és feladatokon túl, akár a horgászsport űzéséhez szükséges állami vizsga teljesítésére is lehetőség nyílt. A hagyományos horgászati aktivitás fortélyai mellett betekintést nyerhettünk a horgászcélú halgazdálkodás alapjaiba és részleteibe.
Összességében elmondható, hogy a szektor technikai és technológiai újdonságainak megismerése mellett a rendezvény kitűnő lehetőséget biztosított a régi szakmai kapcsolatok ápolására és az új szereplőkkel való találkozásra. Az AKI-t a rendezvényen dr. Bokor Zoltán, az Akvakultúra és Halászati Elemző Osztály kutatója képviselte.

EN










