Agrárpiaci jelentések – Tej és tejtermékek

XIX. évfolyam 4. szám

Leírás

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 73,86 forint/kilogramm volt 2016 márciusában. A zsírtartalom 0,01 százalékpontos és a fehérjetartalom 0,02 százalékpontos javulása ellenére az alapár mérséklődése miatt a nyerstej átlagára 3 százalékkal csökkent márciusban a februárihoz képest. A nyerstej átlagára 15 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A nyerstej kiviteli ára 61,01 forint/kilogramm volt ugyanekkor, egy hónap alatt 8 százalékkal, egy év alatt 25 százalékkal esett, és 17 százalékkal maradt el a belpiaci ártól. Az EU–28-ban a tejhasznú tehénállomány nem változott számottevően, a nem vágásra szánt két évnél idősebb üszőállomány 3,5 százalékkal, a nem vágásra szánt egy évnél idősebb üszőállomány 2,4 százalékkal bővült 2015 november/decemberében az előző év azonos időszakához képest az Eurostat adatai szerint. A tehenek vágása 2015– ben 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az ife szerint az EU tehéntejkínálata 153,4 millió tonna lehet az idén, ami 1,8 millió tonnával (1 százalékkal) több a 2015. évinél. Meg kell jegyezni, hogy a növekedés egy részét (360 ezer tonnát) a 2016. február 29-ei szökőnap okozza. Az átlagos növekedési ütem az első negyedévben becslések szerint 4,4 százalék volt, amit az okozott, hogy az utolsó, 2014/2015. tejkvótaév (április–március) végén a termelők a túllépési büntetőilleték elkerülése miatt csökkentették tejkibocsátásukat. A tejkínálat várhatóan csak májusig fog nőni, ezt követően már elmaradhat az előző évitől. Az EU-ban a sajt ára 2015 vége óta van nyomás alatt, a vaj ára 2015 decembere óta folyamatosan esett, de még mindig meghaladja az intervenciós szintet. Az USA-ban a belpiaci keresletnövekedés miatt emelkedik az import, Új-Zélandon pedig nem fog nőni a vajkivitel, így az EU magasabb részaránnyal vehet részt a vaj világkereskedelmében. A sajt termelése és exportja azért bővül, mivel más tejtermékek gyártása a tejtermelés szezonális csúcspontja előtt közel van a kapacitásmaximumhoz. A vaj és a sajt piacától eltérően a tejpor piaca kedvezőtlenül alakulhat. A sovány tejpor termelése a tejkínálat bővülése miatt nőtt 2015/2016 telén és a növekedés várhatóan folytatódik még egy ideig, ha a felvásárlás csökkenne májustól.

További információk

Szerzők

,

Év

2016

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar