Élelmiszer-veszteség az élelmiszeriparban kérdőív

Élelmiszer-veszteség az élelmiszeriparban kérdőív


Tisztelt Cégvezető!

Bizonyára Ön is találkozott már az élelmiszer-pazarlásról szóló hírekkel, folyóirat cikkekkel, sajtóközleményekkel. A témakör egyre nagyobb társadalmi-politikai figyelmet kap mind Magyarországon, mind az Európai Unió szintjén. Az Európai Unió egyre inkább szorgalmazza, hogy a tagországok pontosan mérjék fel a keletkező élelmiszer-hulladékok, élelmiszer-veszteségek mértékét és csökkentési célok is meghatározásra kerüljenek.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet már harmadik éve foglalkozik ezzel a témával, és eddigi kutatásaink alapján bizonyossá vált, hogy az eddig készült becslések szerint a lakosság után az élelmiszeriparnál keletkezik a legtöbb élelmiszer-hulladék, ugyanakkor a technológiából adódóan e veszteségek nagy része nem elkerülhető, a termelési módszer természetes velejárója. Az is nyilvánvaló, hogy a feldolgozási technológia során nagyon sokféle veszteség, melléktermék keletkezik, amelyek számbavétele olykor nehézkes, és hasznosítási módjuk is sokféle lehet. Éppen ezért jelen kutatásunk arra irányul, hogy megismerjük a magyarországi élelmiszeripari cégek ismereteit és gyakorlati tapasztalatait erről a témáról, azzal a céllal, hogy a majdani adatgyűjtéshez és szakpolitikai intézkedésekhez megalapozott, a cégek számára is kedvező, kevésbé megterhelő javaslatokat tehessünk a döntéshozók számára.

Kérjük, hogy tapasztalatai megosztásával segítse munkánkat!

Az alábbi linken elérhető kérdőív tehát elsősorban az élelmiszer-veszteséggel, élelmiszer-hulladékokkal foglalkozik, emellett a végén néhány kérdést intézünk Önökhöz a sajátmárkás élelmiszerekkel kapcsolatban is, mely rész kitöltését csak azon cégektől kérjük, akik gyártanak ilyen termékeket. Ez egy másik kutatásunk témája, melynek során azt vizsgáljuk, hogy a sajátmárkás élelmiszerek terjedése hogyan befolyásolja a kereskedelem és beszállítók közötti kapcsolatokat, viszonyokat.

Előre is nagyon köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásainkat!

A kérdőívek feldolgozása és szakirodalmi elemzése útján (előreláthatóan ez év végére) előálló kutatási jelentés összefoglalóját – igény szerint – szívesen megküldjük Önnek.

Kérdés vagy technikai probléma esetén az elipkerdoiv@aki.gov.hu e-mail címen állunk rendelkezésére.


Kérjük, a kérdőív kitöltésének megkezdéséhez kattintson a "Kérdőív kitöltése" gombra.

© Agrárgazdasági Kutató Intézet 2012-2018