Szakmai szeminárium a USSEC, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége, valamint az AKI szervezésében

2017. szeptember 27-én, Budapesten került megrendezésre a USSEC (USA Szójabab Export Tanács), a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet szervezésében a „Szója mint takarmány” c. szakmai szeminárium állattartók, takarmánygyártók és döntéshozók részére.

A rendezvényen közel 70 fő vett részt Magyarország számos, az agráriumban – főként a takarmányiparban – tevékenykedő piaci szereplők, továbbá a Földművelésügyi Minisztérium és kapcsolódó háttérintézményei (többek között kutatóintézetek) részéről.

A program előadói Európa több országából, Spanyolországból, Franciaországból és Magyarországról érkeztek.

A rendezvényen Jerzy W. Kosieradzki, a USA Szójabab Export Tanács Észak-Kelet Európai Igazgatóságának technikai Igazgatója, magyar részről pedig Pulay Zoltán, a FEFAC (Európai Takarmánygyártók Szövetségének) elnökségi tagja mondott köszöntő beszédet.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) „Sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések” keretében finanszírozott projekt eredményeinek bemutatásában volt érdekelt. Barna Andrea, az Evonik Nutrition & Care GmbH magyarországi képviseletében az AKI-val végzett közös kutatás eredményeit ismertette, „Magyarországi termesztésből származó szójabab, full-fat szója és szójadara minőségének értékelése” címmel. A két szervezet együttműködésének célja a szójabab és származékai táplálóanyagtartalmának vizsgálatán keresztül a minőségi alapanyag-termelés és a hatékony takarmányformulázás érdekében szükséges NIR spektrofotometriás táplálóanyagtartalom-vizsgálatok jelentőségének hangsúlyozása. Az állattartás költséghatékonyságának javulása és környezetterhelésének csökkentése mellett mindez hozzájárulhat a Nemzeti Fehérjetakarmány Programban megfogalmazott célok megvalósításához, Magyarország fehérjefüggőségének csökkenéséhez.

Dr. Tikász Ildikó Edit, az AKI Agrárközgazdasági Kutatások Osztálya vezetőjének „A keveréktakarmányok nyersfehérje szintjének optimalizálása – magyar kilátások” című előadása a takarmányiparban végzett adatgyűjtés részeredményeit mutatta be. A kutatás arra keresi a választ, hogy vajon az állattartás ammóniakibocsátásának csökkentéséhez a magyarországi takarmánygyártás milyen eszközökkel tud hozzájárulni a jövőben annak érdekében, hogy az EU-s emissziócsökkentési kötelezettségünknek eleget tudjunk tenni. Az előadás konklúziója, hogy a magyarországi takarmányipar – amennyiben a 2005–2016 közötti időszakban gyártott tápok nyersfehérje-tartalmát vizsgáljuk – hozzájárult az ammóniakibocsátás csökkentéséhez, további intézkedésekre ezen a területen pillanatnyilag csak korlátozottan van lehetőség.

Az esemény részletes programja a mellékletben található.

 

Mellékletek